Kettlebell Fehérvár - Kerekes FerencMióta csak 2007-ben megismerkedtem a kettlebellel, az életem részévé vált. Így 2010-ben RKC oktató lettem.

A fehérvári klubot 2011-ben alapítottam, először egy iskola tornaterme adott helyet az edzéseknek. Mára már egy jól felszerelt edzőtermet sikerült létrehozni. Az évek alatt sok emberrel sikerült megszerettetnem a kettlebellt, és magát a sportot, a testmozgást.

Az azóta eltelt évek alatt is folyamatosan képeztem magam, hogy a legjobbat tudjam nyújtani a tanítványaimnak is.
Az óráimon nagy hangsúlyt fektetek arra, hogy mindenki az adottságainak megfelelő szinten, de a lehető legbiztonságosabban sajátítsa el és hajtsa végre a gyakorlatokat.
Az évek alatt több profi sportolót segítettem a felkészülésben -lásd referenciák- többükkel a mai napig is együtt dolgozunk.

2014-ben kezdtem el a Giri sport versenyekre járni, ahol egyre jobb eredményekkel végeztem. A 24kg-mal végzett 213 darab egykezes szakítás tíz perc alatt egy kézcserével magyar csúcsnak számít. Ebben az évben megszerezem a IGSF verseny edzői minősítést.
2015-ben Pécsen megrendezésre került IGSF Országos Bajnokságon veterán kategóriában, biatlon számban 24 KG-os girjával (jerk: 85 ismétlést, snatch 192 ismétlés) Master of Sport rangot szereztem.
Majd 2016-ban a folyamatos és tudatos felkészülésnek köszönhetően részt vettem a Torinóban megrendezett IGSF kettlebell világbajnokságon. Itt a veterán és amatőr kategóriában világbajnok lettem.

Az elmúlt évben kialakítottunk a klubban egy versenyzői gárdát, akik aktívan készülnek és részt is vesznek ennek az izgalmas versenysportnak a hazai és nemzetközi eseményein.

Eredményeim:

2016: 24kg girjával biatlon számban, a Torinóban rendezett IGSF kettlebell világbajnokságon 1 helyezés. (jerk: 117, és 189 snatch ismétlés)

2016: 24kg girjával biatlon számban a Gdynia-ban megrendezésre kerülő IUKL Európa Bajnokságon, 2. hely

2015: 24kg girjával biatlon számban Master of Sport rangot szereztem. (jerk: 85 ismétlést, snatch 192 ismétlés)

2014: 24kg girjával 10 perc alatt egy kézcserével 213 ismétlés. Ez országos csúcsnak számít 

  

Kerekes Ferenc
IGSF verseny edző
RKC Kettlebell Instruktor

e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
telefon: 06-70-771-2319